Segítőkutyák

Terápiás kutyák a bíróságon

Prestonnak a terápiás kutyának a gyerekek imádnak rágcsálnivalót adni neki cserébe azért, ha megteszi, amit kérnek tőle, például hogy rázza meg magát, vagy feküdjön le. Ezek a rágcsálnivalók nem akármilyen jutalomfalatok, hanem egészséges, szárított zöldbabból készült finomságok. Preston megőrül értük. Gondozói először nyers répával próbálkoztak, de az nagy mocsokkal járt. A padló tele lett nyálas répadarabokkal. A gyerekek szerint oltári, hogy az eb rajong a zöldbabért, és nagyon élvezik, hogy trükköket csináltathatnak vele érte.

Preston intézményi kutyának vagy intézményi terápiás kutyának számít. Az intézményi kutyák olyan, magasan képzett állatok, akik bizonyos területeken dolgozó emberek munkáját segítik. Többek között oktatási és mentálhigiénés szakemberek, szociális munkások és érdekképviselők, különféle terapeuták, elsősegélynyújtók és lelkészek kaphatnak ilyen kutyát.

Ezek a terápiás kutyák az intézmény tulajdonában állnak ugyan, de egy alkalmazott gondoskodik róluk, aki az intézmény által szolgált emberekkel foglalkozik – ahogy a rendőrkutyák is. Ez az alkalmazott a kutya gondviselője és egyben legjobb barátja. A kutyás alkalmazottak közül sokan azért maradnak az intézménynél, mert nem akarnak elszakadni az állattól. Preston és a többi intézményi kutya tehát elősegíti a munkavállalók megtartását.

Mivel Preston egyik elsődleges feladata az, hogy a jelenlétével támogassa a bűncselekmények áldozatait, amikor vallomást tesznek a nyomozók, majd a bíróság előtt, ügyvédkutyának vagy bírósági kutyának is nevezik. A bírósági kutyák népszerűsége folyamatosan emelkedik, ahogy egyre több gyermekvédelmi szakember és ügyész ismeri fel az előnyeiket. Az USA harmincnyolc államában és Kanadában 216 kutyát tartó Courthouse Dogs Foundation tagsága az elmúlt három évben megduplázódott.

Az Amerikai Ügyvédi Kamara honlapján egy 2009-es cikk segített népszerűsíteni a kutyák e viszonylag új szerepkörét, az alábbiakhoz hasonló megfigyelésekkel:

Az ügyészek és bírók úgy találják, hogy egy jól nevelt terápiás kutya jelenléte megkönnyíti a vallomástételt, mert érzelmi támogatást és vigaszt nyújt az áldozatoknak mind a tanúk várótermében, mint a tárgyalóteremben. Egyre több sikertörténet kering, amely bizonyítja, hogy a kutyák jelenléte a tárgyalóteremben nemcsak kedvezőbb kimenetelt eredményez, hanem sorsfordító, pozitív élményt nyújt az áldozatoknak.

Nehéz sorsfordító, pozitív élményként elképzelni a nyilvános tanúskodást valaki ellen, aki szörnyű bűnöket követett el veled szemben. De nem meglepő, hogy ha valaki képes ezt elérni, akkor egy kutya az.

– Ha az előzetes felkészítés megfelelő, a gyerekek annyira felbátorodnak, hogy a bíróságon remekül helytállnak.

– mondta Dan Cojanu, a Canine Advocacy Program (CAP) alapítója. Ettől a nonprofit ügynökségtől került Preston a Small Talkhoz. – Sok gyerek, aki egyébként nem merne a tanúskodni, egy kutya mellett biztonságban érzi magát, és összeszedi a bátorságát. Büszke lehet arra, amit tesz, és a kiállásából a későbbiekben is erőt meríthet.

Celeste Walsen állatorvos, a Courthouse Dogs Foundation ügyvezető igazgatója (a CAP és a CDF függetlenek egymástól) azt mondja, a gyerekek megtanulnak bízni mind a kutyákban, mint a gondozóikban. Látják, hogy a gondviselők milyen emberségesen bánnak az állatokkal, és rájönnek, hogy a kutyák jók, a gondozók pedig kedvesek és figyelmesek.

A CDF kutyái magasan képzettek. Több tucat parancsot ismernek, és gyakran mókáznak a gyerekekkel, például tartják nekik egy kirakós játék darabjait, amíg ők kiraknak egy képet, sőt akár dobnak helyettük dobókockával.

– A gyerekek így az elragadó kutyáról beszélnek, amikor távoznak a központból, és nem az jár a fejükben, ami történt velük.

– Ez hatalmas eredmény.

A kutyák segítenek a gyerekeknek, hogy kevésbé feszengjenek a törvényszéki kihallgatás során. A kihallgatónak semlegesnek kell maradnia, ezért nemigen tehet többet annál, mint hogy átnyújt a gyereknek egy zsebkendőt. Máskülönben a gyerek befolyásolásával vádolhatnák.

– A törvény azonban nem tiltja, hogy egy kutya feküdjön a kanapén, így a gyerek sokkal kellemesebben érezheti magát. A kutyák megemelik az oxitocinszintet, ami ellazítja a gyereket, és meggátolja, hogy lefagyjon, amikor az ellene elkövetett szörnyű bűntettről beszél.

Minél több részlettel szolgál az áldozat a bűncselekményről, annál több bizonyíték lesz a nyomozók kezében, és annál alaposabban vizsgálhatják ki a történteket. A gyerekek néha nem is a kihallgatóhoz beszélnek, hanem a kutyához. Ezzel nincs semmi baj. Akár a tapétának is vallomást tehetnének, amíg arról beszélnek, ami velük történt.

– Sok elkövető azt hiszi, egy négyéves gyerek nem fog árulkodni. Hogy nem meri feltárni az érzéseit, és inkább nem szól egy szót sem. Egy kutya azonban képes gyökeresen változtatni ezen.

Egy kutya néha még abban is segít, hogy az ügy ne kerüljön bíróság elé. Ez megkíméli a gyereket a vádlottal való nyilvános szembesítés okozta megrázkódtatástól.

– Ha a védőügyvéd látja, hogy a gyerek igenis mer beszélni, és a kutya vele tarthat a bíróságra, kétszer is meggondolja, hogy tárgyalást kérjen.

Ugyanakkor, bármilyen hasznos is egy kutya ebben a környezetben, csodát tenni ő sem mindig képes. Néha megesik, hogy a gyerek az utolsó pillanatban lefagy, és nem tud vallomást tenni, még megbízható barátjának támogatásával sem.

A gyerekeket, akiket az ügyvédkutyák elkísérnek a bíróságra, életük legnyomasztóbb pillanatait kell felidézniük. És nem előre megírt vallomást kell felolvasniuk,

hanem a saját szavaikkal, az ügyész és a védőügyvéd kérdéseire felelve kell elmondaniuk, mi történt. Már az is borzasztó nehéz, hogy megosszák másokkal a történetüket, a vádlottat képviselő jogász keresztkérdései azonban különösen megterhelők lehetnek a számukra.

A több héten át tartó tanácsadás és támogatás mellett, amelynek célja, hogy felkészítse őket a bírósági fellépésükre, Preston ifjú barátai egy tizennégy oldalas foglalkoztatókönyvet is kapnak Preston útikalauza a bírósághoz címmel. A könyv borítóján az eb látható mint nyugodt, magabiztos képregényfigura, aki éppen besétál egy tárgyalóterembe. (A tárgyalót egy fa irányjelző tábla mutatja, hogy tudjuk, hová tart.)

Az arckifejezéséből nyilvánvaló, hogy Preston kézben tartja a dolgokat.

A foglalkoztatókönyvek általában szórakoztató feladatokkal – pontok összekötése, színezés, rajzolás, útvesztő kijáratának megtalálása – kötik le a gyerekeket. A zsírkréta megnyugtat és elégedetté tesz. Az ártatlan időtöltés enyhíti a várakozás feszültségét.

Preston könyve bájos és derűs, és talán éppen emiatt olyan szívszorító. Csak azért született, mert szörnyű, sötét bűnöket követtek el a gyerekek ellen, akik most a kezükben tartják.

Az első oldalon a vidám Preston arra kéri a gyerekeket, hogy írják le a nevüket. Ez eddig teljesen szokványos. Ezután azonban meg kell adniuk az ügyvédjük, az ügyész és a nyomozó nevét is. Ilyesmit nemigen találni egy hétköznapi foglalkoztatókönyvben. Az oldalt egy könnyedebb kérdés zárja: „Mi a kedvenc csemegéd?” („Az enyém a zöldbab.”)

A könyv egyes oldalai nem különböznek más foglalkoztatókönyvekétől. Egyszerű feladatokat tartalmaznak Prestonnal a főszerepben, például ki kell színezni a képét, pontokat összekötve megrajzolni a körvonalát, egy labirintusban megtalálni a bíró kalapácsához vezető utat, vagy megkeresni a kakukktojást egy csomó Preston között. Más feladatok szigorúan a bírósághoz kapcsolódnak. Az egyik oldalon Preston mosolyogva adja elő, milyen fontos szabályokat kell betartani a tárgyalóteremben (igazat mondani; szólni valakinek, ha vécére kell menned és így tovább). Egy másikon ezt mondja: „Amikor először jártam bíróságon, én ideges voltam. Karikázd be a saját érzéseidet!”

A könyv vége felé az egyik szókeresőben ilyen szavak szerepelnek: biztonságos, bátorság, hősies, ügyész, bíró – és természetesen Preston. A gyerekek még egy, a tárgyalóteremről készített képet is kiszínezhetnek, amely őket mutatja az esküdtszék és a bírósági jegyzőkönyvvezető szemszögéből.

Amikor elérkezik a tárgyalás napja, a tanúskodni készülő gyerek már barátnak tekinti Prestont. Vele együtt fog belépni a kiszínezetthez hasonló tárgyalóterembe és helyet foglalni a tanúk padján.

Preston fő feladata az, hogy a vallomástétel közben a gyerek lábához kuporodjon. Ennyi az egész. A gyerek néha lenyúl, és megsimogatja a kutyát. A kisebbek időnként rajta pihentetik a lábukat.

– Preston lenyűgöző a tárgyalóteremben. Semmi sem hozza ki a sodrából. Szerintem tényleg tudja, milyen fontos a munkája a gyerekeknek, akiknek segít.

A kutyák a maguk csendes módján, de nagyon határozottan védelmezik a gyerekeket.

Érzik, mi folyik körülöttük. Nemtetszésüket némán fejezik ki, soha nem agresszívan. Nincs morgás vagy kivillanó fogsor, csak szelíd testbeszéd. A kutyákat arra tanítják, hogy feküdjenek a gyerek mellé, és még a fejüket se emeljék fel a tanúk padján.

Néha egy olyan apróság is rengeteget jelenthet, mint hogy a gyerek egy kutya pórázát fogja.

– Az ilyesmi erőt és önbizalmat ad a gyerekeknek, amikor kiszolgáltatottnak érzik magukat. Tudatják  a gyerekekkel, hogy, amíg tanúskodnak, a kutya csak az övék. Ez rendkívüli erőt ad nekik. Addig mást sem hallanak, mint hogy mit kell majd tenniük. Most viszont ők parancsolnak egy kutyának.

A kutatók eddig nem sok figyelmet szenteltek a traumák és válsághelyzetek kezelésére kiképzett terápiás kutyák használatának, de lehet, hogy ez hamarosan megváltozik. Az egyik első olyan kutatásról, amely azt igyekezett feltárni, hogyan segíthetnek a terápiás kutyák a traumák feldolgozásában, 2018-ban tudósított a Frontiers in Psychology című szaklap.

A kutatók egy tizenegy perces montázst állítottak össze a Visszafordíthatatlan című film rendkívül felkavaró jeleneteiből. Erről az alkotásról írta Roger Ebert filmkritikus, hogy „olyan kegyetlen és erőszakos, hogy az emberek többsége nézhetetlennek találja”. A tanulmány szerzői ennek az összeállításnak a segítségével igyekeztek „megbízható módon fiziológiai és szubjektív stresszreakciókat, illetve nyugtalanító emlékeket előidézni”. Azt találták, hogy azok az alanyok, akik a film megtekintése után tizenöt percet tölthettek egy terápiás kutyával, enyhébb szorongásról, valamint kevesebb negatív és több pozitív érzésről számoltak be, mint azok, akiknek erre nem volt lehetőségük.

Izgalmas kutatás, de azok az önkéntesek, akik magasan képzett kutyáikkal természeti katasztrófák és tömegszerencsétlenségek következményeinek elhárításában segédkeznek, megjósolhatták volna az eredményt. Ezek a kutyák és gazdáik az utóbbi időben sajnos bőséges tapasztalatot gyűjthettek. Segítséget ugyanakkor nem csak képzett kutyák nyújthatnak. Néha a legszerényebb öleb is erőt adhat annak, aki mindenét elveszítette.