Ostya

Ostya mesék 1.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Kutya,  a neve: Ostya. Ostya nem egy hétköznapi kutya, már egészen kicsi korában kiválasztották, hogy amikor felnő egy különleges ember segítője legyen.

Amikor megszületett az anyukáján kívül egy egész csapat várta az érkezését.

8 hetes volt, amikor nevet kapott. Képzeljétek el, hogy azon a helyen ahol Ostya élt, volt egy másik nagyon okos  kutyus. A neve Bóbita. Bóbitát, megkérte a gazdája, hogy egy kosárból húzzon ki egy golyót, amely egy nevet tartalmaz. Amikor ez megtörtént, és a golyót kinyitották az Ostya név volt benne. Így lett Ostya, Ostya!

Nőtt, cseperedett, közben sok –sok ember izgult érte, hogy vajon Ő is alkalmas lesz-e egyszer arra, hogy egy ember életében fontos  szerepet töltsön be.

Most már eláruljuk, hogy egy napon Ostya, vakvezető kutya lesz. Azaz, olyan ember mellé kerül majd Társnak, aki nem lát.

Na de ez még odébb van. Ostya még pici, minden napjait a játék, az evés, és az anyukája szeretetében tölti. Nem is gondolja, hogy egyszer majd el kell költözni a mamitól és a testvéreitől.  Sok –sok ember érkezik, babusgatják, szeretgetik, Ő pedig boldogan osztogatja mindenkinek a puszikat. Mindenkit össze vissza nyal. Ezt a kutya mamitól tanulta, aki így fejezi ki a szeretetét, hogy nyalogatja a pici kutyáit.

Az emberek sokat nevettek ezen és gyakran ölelgették, sőt, volt aki meg is puszilta.

Egyszer, egy napon, jött egy nagyon jó illatú lány. Ölébe vette Ostyát, megszeretgette. Ostya, később tudta meg, hogy a lány neve Kriszti. Nem tudta, hogy örüljön –e vagy szomorkodjon, mert Kriszti ölében jól érezte magát, viszont egyre távolabb került a mamijától. Fogalma sincs, hogy került egy puha takaró ölelésébe és egy fura illatú lakásba. Kriszti simogatta, ölelgette, de most mégis nagyon félt, mert hiányzott neki a családja. Első éjjel sokat sírt. De anyukáját hiába hívta. Mindig Kriszti sietett vigasztalni őt. Eljött a reggel. Ostya úgy érezte, nagyon üres a pocakja.  Kriszti finom reggelit készített neki. Folyton simogatta, becézgette, és lassan- lassan  megnyugodott, mert érezte biztonságban van. Kriszti sokat foglalkozott vele. Jöttek-mentek, megtanulta a szoba tisztaságot, és néhány parancs szót: ül, áll, fekszik, jobbra, balra, előre, valamint pórázon menni.

Ostya egyre okosabb lett. Ügyesen közlekedett villamoson, buszon, metrón, Kriszti mindenhová vitte magával, egyre több embert is megismert. Rájött, hogy nagyon szereti az embereket. Örült minden simogatásnak és dicséretnek.  Szereti, mikor azt mondják, hogy szép, okos és ügyes… Tudja, hogy ha jól dolgozik, apró sok – sok dicséretet kap. Naná, hogy bezsebel egy nap több százat is, minden feladatot lelkesen hajt végre. Tudnotok kell, van valami, amit a dicséretektől is jobban szeret.  Mégpedig a pocakját, vagyis a jutalom falatokat. Egyik nap, Kriszti beszélgetett egy idegen szintén jó szagú nénivel. Egyszer csak, az az idegen jó szagú, odament Ostyához és azt mondta:

  • Ostya! Te nagyon sokat tanultál és nagyon ügyes vagy. Felső iskolába léphetsz. Köszönj el Krisztitől, mert most velem jössz, megyünk a kutya egyetemre!