Ostya

Ostya mesék 1.

A kezdetek.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Kutya,  a neve: Ostya. Ostya nem egy hétköznapi kutya, már egészen kicsi korában kiválasztották, hogy amikor felnő egy különleges ember segítője legyen.

Amikor megszületett az anyukáján kívül egy egész csapat várta az érkezését.

8 hetes volt, amikor nevet kapott. Képzeljétek el, hogy azon a helyen ahol Ostya élt, volt egy másik nagyon okos  kutyus. A neve Bóbita. Bóbitát, megkérte a gazdája, hogy egy kosárból húzzon ki egy golyót, amely egy nevet tartalmaz. Amikor ez megtörtént, és a golyót kinyitották az Ostya név volt benne. Így lett Ostya, Ostya!

Nőtt, cseperedett, közben sok –sok ember izgult érte, hogy vajon Ő is alkalmas lesz-e egyszer arra, hogy egy ember életében fontos  szerepet töltsön be.

Most már eláruljuk, hogy egy napon Ostya, vakvezető kutya lesz. Azaz, olyan ember mellé kerül majd Társnak, aki nem lát.

Na de ez még odébb van. Ostya még pici, minden napjait a játék, az evés, és az anyukája szeretetében tölti. Nem is gondolja, hogy egyszer majd el kell költözni a mamitól és a testvéreitől.  Sok –sok ember érkezik, babusgatják, szeretgetik, Ő pedig boldogan osztogatja mindenkinek a puszikat. Mindenkit össze vissza nyal. Ezt a kutya mamitól tanulta, aki így fejezi ki a szeretetét, hogy nyalogatja a pici kutyáit.

Az emberek sokat nevettek ezen és gyakran ölelgették, sőt, volt aki meg is puszilta.

Egyszer, egy napon, jött egy nagyon jó illatú lány. Ölébe vette Ostyát, megszeretgette. Ostya, később tudta meg, hogy a lány neve Kriszti. Nem tudta, hogy örüljön –e vagy szomorkodjon, mert Kriszti ölében jól érezte magát, viszont egyre távolabb került a mamijától. Fogalma sincs, hogy került egy puha takaró ölelésébe és egy fura illatú lakásba. Kriszti simogatta, ölelgette, de most mégis nagyon félt, mert hiányzott neki a családja. Első éjjel sokat sírt. De anyukáját hiába hívta. Mindig Kriszti sietett vigasztalni őt. Eljött a reggel. Ostya úgy érezte, nagyon üres a pocakja.  Kriszti finom reggelit készített neki. Folyton simogatta, becézgette, és lassan- lassan  megnyugodott, mert érezte biztonságban van. Kriszti sokat foglalkozott vele. Jöttek-mentek, megtanulta a szoba tisztaságot, és néhány parancs szót: ül, áll, fekszik, jobbra, balra, előre, valamint pórázon menni.

Ostya egyre okosabb lett. Ügyesen közlekedett villamoson, buszon, metrón, Kriszti mindenhová vitte magával, egyre több embert is megismert. Rájött, hogy nagyon szereti az embereket. Örült minden simogatásnak és dicséretnek.  Szereti, mikor azt mondják, hogy szép, okos és ügyes… Tudja, hogy ha jól dolgozik, apró sok – sok dicséretet kap. Naná, hogy bezsebel egy nap több százat is, minden feladatot lelkesen hajt végre. Tudnotok kell, van valami, amit a dicséretektől is jobban szeret.  Mégpedig a pocakját, vagyis a jutalom falatokat. Egyik nap, Kriszti beszélgetett egy idegen szintén jó szagú nénivel. Egyszer csak, az az idegen jó szagú, odament Ostyához és azt mondta:

  • Ostya! Te nagyon sokat tanultál és nagyon ügyes vagy. Felső iskolába léphetsz. Köszönj el Krisztitől, mert most velem jössz, megyünk a kutya egyetemre!

……………………………………………………………………………

Ostya mesék 2.

Az egyetem.

Szóóóóval, ott tartottunk, hogy az idegen jó szagú, akit tudjuk már, Emesének hívnak, eljött Ostyáért. Emese vakvezető kutya kiképző.

Ostya mikor meghallotta, hogy el akarják vinni, nagyon megijedt. Kérdések cikáztak a buksijában.

  • Mi? Micsoda? ? Most el kell mennem? De.. De Miért kell elmennem? Na jó, én aztán sehova, az biztos!Na nem,  Nem, köszönöm, Én szeretek Krisztinél lenni, majd Kriszti engem megtanít mindenre…Kedvellek,jó szagod van, de menj innen, nem megyek veled…Krisztiii, ugye nem engedsz el?

El akart szaladni, de akkor jött rá, hogy már pórázon volt. Kriszti lehajolt hozzá, megpuszilta, megölelgette majd bement. Ostya szomorúan nézett utána, és nagyon mérges volt Emesére amiért idejött és elviszi őt. Egy nagy autóhoz mentek, amiben volt egy nagy kennel. Emese felnyitotta, majd betette Ostyát. A kennelben már volt Egy fekete labrador, Bóbita.

  • Szia Ostya, Te nem emlékszel rám, kicsi korodban már találkoztunk. Gyere bújj ide ne félj.
  • Te kivagy?- kérdezte Ostya
  • Bóbita vagyok, öreg vakvezető kutya.
  • -Vakvezető kutya, az meg mi a szösz?

Bóbita elmosolyodott. – Te is az leszel majd, de mindent csak szép sorjában. Ne félj jó helyre kerülsz. Itt majd sok mindent fogsz tanulni.

  • De én nem akarok tanulni – mondta szomorúan Ostya – elég nekem az amit tudok, Én játszani akarok Krisztivel!
  • Ahová megyünk, ott is fogsz játszani. De neked nagyon fontos feladatod van. Vakvezető kutya leszel. Az lesz a dolgod, hogy egy olyan ember segítője legyél, akinek nem jó a szeme, nem lát. Te leszel a szeme. Mindenhová kíséred ŐT. Figyelsz rá, óvod, hogy ne legyen semmi baja közlekedés közben.  De most feküdj le, mert a kocsi dől jobbra-balra még valami bajod lesz. Beszélünk még később.

Ostya szót fogadott, lefeküdt és mivel nagyon fáradt és kimerült volt, elaludt.  

Emese hangjára ébredt. Nyílt a kocsi ajtó. Bóbita kiugrott a kenelből. Oyta is ment volna, de félt.

  • Ostya gyere, várnak már a társaid. – szólt Emese

A kocsinál ott termett Parfé és Rizling.  Ők is vakvezető kutya tanulók.

  • Sziaaaa,gyere, gyere Ostya, már nagyon vártunk Téged, gyere játszani!

Na, ezt Ostyának sem kellett kétszer mondani.  Már ugrott is ki a kocsiból és boldogan szaladt a füves kertben a társai után. Ő volt a legkisebb, de nem a leglassabb, olyan gyorsan tudott futni, hogy a többiek nem érték utol.

  • Parfé, Rizling, Ostya, lábhoz! – kiáltott Emese valamivel később.

Parfé és Rizling már rohant is, de Ostya csak állt és nézett.

  • Hé fiúk, hova mentek? Ne már,olyan jót játszottunk, gyertek vissza!
  • Nem lehet, gyere Te is, ha ezt hallod hogy lábhoz, oda kell menni a hívásra.

Ostya kelletlenül futott a két kutya után, de most ebben a pillanatban utálta ezt a tanulásos izét, sokkal jobb játszani mint tanulni. De közebn Bóbita szavai jártak a fejében, vakvezető kutya lesz. Ez pedig nagyon tetszett neki. Így kiváncsiságból mégis odament. Amikor odaért, kapott egy jutalom falatot. Legalábbis Emese így hivta azt a kis kekszet amit a szájába tett. Ráadásul finom is volt. Persze, jó sok dícséretet is kapott amiért elősre odament.

Sötét volt már. Vacsora után egy nagy szobába mentek. Mindenkinek külön ágya volt. Emese jó éjt kívánt, majd lekapcsolta villanyt.

  • Hé fiúk..Ti aludtok már?- kérdezte Ostya félénken.
  • Most már nem, felébresztettél – mondta Rizling morcosan – Miért nem alszol?
  • Félek, és hiányzik Kriszti, akinél eddig laktam.
  • Na jól van, gyere bújj ide, aludj ma mellettem. De csak ma! Egyedül szeretek aludni.

FOLYTATJUK! 🙂